A minap az egyik tanítványom érdekes kérdést fogalmazott meg. Találkozott egy személlyel, aki valamiféle spirituális (?) rendőrségnek tartja magát, mondván, hogy az ő feladata “megbüntetni a rosszakat”. Vannak bizonyos képességei, de hogy ne keverjük az ezotériát a spiritualitással, javaslom egy másik írásomat, a fogalmak egyértelműsítése végett. Emellett arra is kísérletet tett, hogy tanítványomat eltántorítsa attól, amivel foglalkozik. Ami önmagában nem baj, hiszen mindenkinek van szüksége tesztekre, nemde? 🙂 Találkoztam már olyan, magukat nagy mágusnak tartó energiaszerelőkkel, akik hobbi szinten űzik a másokra való frászt hozást. “Baj lesz”, ha ez meg az (leginkább mondjuk attól, ha az Akashához nyúlnak). Azon kívül, hogy a félelem mindig az egóé, ebből következően nem lehet igaz, még néhány gondolatot hozzáfűznék a kérdéshez.
Válaszlevél M.-nek
Az alapvető probléma már ott kezdődik, hogy sötét és jó oldal, de oké, legyen. Poláris világban élünk, ahhoz, hogy beszélni tudjunk dolgokról, kénytelenek vagyunk polarizálni. A nagyobb kérdés a rendfenntartó szereppel függ össze. Mégis ki hatalmazta fel erre, hogy egyeseket megbüntessen? Ki dönti el, kit, miért és mivel büntet meg, illetve hogyan történik ez?
Induljunk ki abból az alapfeltevésből, hogy az úgynevezett “Isten” az maga az Egység, a szeretet. Innen nézvést nehéz értelmezni a “rossz” oldalt, magam is ezzel küzdök gyakorta. Orbán Viktor, Lázár János, rosszindulatú, önző emberek, akik mások fejlődését próbálják megakadályozni, akkor most ők a rosszak? És mi van akkor, ha elfogadjuk a feltételezést, hogy egység van? Ebben az esetben ők afféle ellenfelek, vagy más szóval edzőpartnerek, akik éppen abban nyújtanak segédkezet, hogy a többi jobban fejlődjön. Mint ahogy önbizalmat is akkor tudsz szerezni, ha lépten-nyomon van valaki, aki a fejedhez vágja, hogy semmirekellő vagy. Ezt addig-addig mondogatja, míg egyszer csak felébredsz, és rájössz, hogy senkinek a megerősítésére nincs szükséged ahhoz, hogy megéld a saját csodálatosságod. Önmagadon kívül nincs szükséged senki másra a boldogsághoz, teljességhez. De addig is, amíg ezt megtanulod és eléred, kellenek az efféle edzőpartnerek.
A következő pont az a feltételezés, hogy egyedül Istené az ítélkezés. Mégpedig pontosan a fentiek miatt: mi túl kicsikék vagyunk ahhoz, hogy belássuk és felfoghassuk a teljes képet. Nem tudhatjuk, hogy aki számunkra rossznak tűnik, hol és hogyan segít valaki másnak a fejlődés útján. És itt nem csak arról van szó, hogy nem tudhatjuk, valaki, aki “rossz ember” nem egy álruhás jótevő-e véletlenül, aki máskülönben meg sokat adakozik a beteg gyerekeknek, és szabadidejében kóbor kutyusokat ment meg. Nem. Amikor valaki effektíve “rosszat” tesz, mondjuk elvágja valakinek a torkát, nem tudhatom én, de senki emberfia a maga perspektívájából, hogy az miféle megállapodásnak a része, amely nem a fizikai világban köttetett. Meséltem nektek az én múltamról is, talán neked is. Vannak benne olyan figurák, akiket elátkozhatnék sűrűen, akiket hibáztathatnék, akikre megpróbálhatnám rákenni a saját életem. Példának mondjuk csak a F-t… De nem teszem. Megtaláltam azokat a pontokat, ahol és ahogyan a fejlődésemet szolgálta, ezért mélységesen hálás vagyok érte, hogy segített nekem. Annál is inkább mert a tettei következményeként kiérdemelt rossz karmát azért ő valamilyen módon még fel fogja dolgozni.
Ehhez persze tanulni kell, meg fejlődni is. Aki nem von le semmilyen konzekvenciát az őt ért eseményekből, vagy a szeretettől eltérő következtetésre jut, annak számára mégis csak marad a “rossz” rossz, és ennyi.
A démonokról esvén szó, rendszeresen szkanderezem velük én is. Elterjedt már a hírem, az ügyfelek egymást küldik, akiknek ilyen problémája van. Mégsem öltem még meg egyet sem soha. Ennek kettő oka van: ha a módszereiket használjuk, a szintjükre süllyedünk. Ezért van az, hogy a tibeti szerzetes legfönnebb önmaga elégetésével tüntet az elnyomó kínai rezsim ellen… A másik ok pedig az, hogy a démonok nem evilági lények, ezért tehát elpusztítani sem lehet őket itt. A mi szempontunkból maradjunk annál a nézőpontnál, hogy minden energia. A démonok is bizonyos fajta energiákat jelenítenek meg. El lehet küldeni őket, le lehet választani őket egy-egy személyről (vagy országról, vagy bánom is, hova tapadtak), vissza lehet zavarni őket oda, ahonnét jöttek. De nagyjából ennyi is. Ahogy Jézus is tette: távozz tőlem! Ennyit kell mondani (meggyőződéssel persze, és a jézusi energia behívása is határozottan jót tesz – ez a neve kimondása által történik meg). Többet nem igazán tehetünk, mert ha hiszünk az egység- és energia alapú szemléletben, akkor a démonok éppen annyira Isten teremtményei, mint mi magunk vagyunk.
Mint ilyeneknek, természetesen van némi hatalmunk is, de a nagy Sorskerékkel sohasem fordulhatunk szembe. Itt vagyok például én, akiről sokan kérdezik, hogy akkor most minek képzelem magam, vagy satöbbi. Semmi egyébnek, mint amit teszek. Van némi fennhatóságom, igen, mondjuk aki tiszteletlenül bánik vele, azt kiutasíthatom az Akashából, de ehhez sincs rám feltétlenül szükség. A rendszer maga elég jól működik nélkülem is, Ők elébb tudják, ha valaki jogosulatlan, mintsem én magam észrevegyem. Szintúgy a tanfolyamok is. A saját minőségem miatt képes vagyok rá persze, hogy felterelgesselek az Akashába benneteket, de nem én vagyok az egyetlen létező helyes és működő módszer, amivel ez az eredmény elérhető. Kicsit lassú is lenne a munka, ha mindenkit a Földön egymagam kellene beavatnom 🙂
Végül, de nem utolsósorban: az Akashához, azaz a Forráshoz mindenkinek alanyi jogon köze van. Mindenki a maga részéről jogosult ahhoz, hogy a Krónikát (ne feledkezzünk el róla, még mindig energiáról beszélgetünk) a maga és környezete javára felhasználja. Természetesen a fejlődésünk legmagasabb érdekeit szolgáló haszonra gondolunk. Aki el akar ettől tántorítani, akár a maga félelmei, akár az egója egyéb töltetei (irigység, kiválóságérzet, stb.) miatt tegye is ezt, az a személy csak egy újabb próbatétel az életedben. Meg mered-e lépni, át mered-e ugrani a korlátaidat, hajlandó vagy-e külső megerősítés nélkül a belső iránytűdre hallgatva tovább haladni az úton.
Ember vagyok én is, nyilván amíg a földi világban élünk, a földi test és a földi nyelvek fogságában képtelenség polaritások nélkül fogalmazni. Ezért bár nem mondanám, hogy az illető rossz, mert én hiszek benne, hogy mindenkor mindenki a maga lehető legjobb tudásának megfelelően cselekszik, és alapvetően valamiféle jó szándék vezérel mindenkit (erről majd egy külön cikket írok), mégis a magam részéről inkább távol maradnék tőle. Talán azért is, mert úgy érzem, már kevés dolgom akad olyan személyekkel, akik a tudásnak ebben az utcájában járnak.
Higgy magadban! Az a bizonyos Isten benned is benned van. Koncentrálj a szívcsakrára (nem érzelmek! érzések – óriási különbség, és talán még egy cikk anyaga…), engedd minél inkább hallani a hangját. Nehéz, mert az egó, az elme kiabál, sürget, emez, a szívbéli mester pedig csak halkan tud suttogni. De minél többet gyakorolsz rá hallgatni, annál termékenyebb lesz az együttműködésetek. Érezz – ahogy a mesterem mondta: érezd a zsigereidben, hogy helyes-e. Akár amit ő mond, akár, amit én. Belülről próbáld meghallani.
Szeretettel: Helga
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: