Meglehetősen gyakran felmerülő kérdés, amelyben nincs aranyszabály. Aki “visszarendeli” a klienseit, az most le akar húzni, vagy komolyan veszi a szakmáját? El lehet-e várni, hogy hosszú évek vagy életek alatt felhalmozódott töltet egycsapásra örökre kioldódjon? Ezt a témát bontom ki ebben az írásban.
Ahány ember, annyi út
Régóta foglalkozom önfejlesztéssel kliensként, és most már tanácsadóként is elég sok időt töltöttem ezen a terepen. Az emberi lélek nem puszta matematika kérdése. Nehéz kiszámolni, hogy miből mennyi elég, és mennyi számít soknak.
Láttam olyan “segítőket”, tanácsadókat, akik ugyan “ingyen”, azaz nem pénzért dolgoztak, viszont szabályosan magukra növesztették a hozzájuk fordulókat. Azért teszem idézőjelbe az ingyent, mert sokszor, amiért nem fizetünk pénzt, az kerül a legtöbbe. Idővel, energiával, vagy akár a fejlődésünk megrekedésével is fizethetünk érte. Az illető, akire most gondolok, konkrétan az emberek csodálatáért dolgozott. Az egoját fényesítette azzal, hogy ő mennyire fontos, mennyien szeretik, hogy annyira nem tudnak nélküle élni, hogy annyi üzenetet kap, amire válaszolni sem tud. Külön felhívta rá a figyelmet, hogy nem tud válaszolni az üzenetekre. Ezáltal is fenntartva a sóvárgást.
Vannak olyanok is, akik energetikai módszerekkel meggátolják azt, hogy a kliens saját lábán fejlődni tudjon. Esetleg olyan kötéseket raknak az erre érzékeny, gyenge önértékelésű emberekre, ami még abban is megakadályozza őket, hogy esetleg más segítségét keressék.
Nem egyszer hallottam klienstől, hogy őt “mindig tisztogatni kell”, mert mindig rátapadnak lények, entitások, és neki mindig a saját mágusához el kell mennie, hogy ezeket leszedje. Mivel a saját létezésedben mindig te vagy az uralkodó, ha erre a “mágus” nem tanított meg, akkor azért kezdj el gyanakodni. Ha pedig te magad vonzod vissza magadhoz mindig az ilyen entitásokat, akkor azon kezdj el gondolkodni, hogy neked miért fontos a jelentőségteljesség érzése, és hogy mindig segítségre kelljen szorulnod.
Ha van alapszabály ezen a téren, akkor az az, hogy ha valaki azt állítja, hogy csak ő tud segíteni rajtad, és csak úgy, ha te állandó kapcsolatban vagy vele, akkor ott valami nincs rendben.
Az én megközelítésem inkább az, hogy tanítsuk meg halat fogni az embereket, mintsem halat adjunk nekik. Mint ahogy minden nap mosol fogat, de nem minden nap a dentálhigiénikust kéred meg, hogy intézze el a dolgot helyetted. Mindig vannak dolgok, amiket az ember egyedül nem tud megoldani, de előbb-utóbb képesnek kell lenni annyira önálló életre, hogy ne kelljen minden felmerülő témával segítőhöz járni.
A terápia eredményessége nem pusztán a terápiában eltöltött órák számán múlik. Nem is a módszeren, mert bámilyen módszer lehet jó, ami neked fekszik. A terapeután vagy segítőn már múlik valamennyire, az ő képességein, mennyire veszi észre a probléma valódi okát, mennyire tudja azt kezelni. De legesleginkább rajtad múlik. Ugyanis, ha ellenállsz, ha nem állsz készen a fejlődésre, ha csak önbecsapásból, az egód megnyugtatása végett jársz oldásokra, de a változás és a változtatás valódi szándéka hiányzik, akkor senki, de senki nem tud rajtad “segíteni”.
A lelki fejlődés, a problémák megoldása, életed megváltoztatása elsősorban a te feladatod. És mint minden mással, ezzel is úgy van, hogy attól függően, hogy mit raksz bele, változik az eredmény.
Amikor megtanultam a théta technikát, az első tíz hónapban a théta társammal napi szinten oldottuk egymást. Volt, hogy maratoni, tízórás oldásunk volt, reggel tíztől este nyolcig. Később ezek az alkalmak ritkultak, majd esetivé váltak. Most már csak akkor kell hívnunk egymást, ha tényleg nagy gond van, amin egyedül nem tudunk továbbjutni.
Amikor lelkileg, egészségileg és anyagilag is rottyon voltam, a saját lakásomba hívtam egy családállítót, és a saját ismerőseim köréből szerveztem neki klienseket, nekem így az állítás nem került pénzembe (legfeljebb annyiba, amennyi a vízdíj volt a 10-12 ember vécélehúzogatásáért). Öt hónapon keresztül jártak hozzám, havi egy alkalommal, és amikor éreztem, hogy ez már nem visz tovább, akkor befejeztük a kezeléseket.
Ezeket azért mondom el, hogy lásd, nem pénz kérdése a fejlődés. Persze a pénz nagyon sokat segít rajta, ha nem kell folyton a kerülőutakon agyalni, és ha bármikor el tudsz menni ahhoz, akire neked szükséged van, és nem kell “másolatokkal” beérni. De, ahogy felénk mondják, abból főzünk, ami van, és ha pont pénz nincs, akkor meg lehet találni az alternatív útvonalakat is. Bár mondjuk ebben az esetben azt javaslom, hogy először az anyagi elakadáson kezdj el dolgozni, hogy végre legalább anyagi értelemben szabad legyél.
Amikor még tanultam a tarot kártyákat, naponta vetettem kártyát a nővéremnek és más családtagoknak
Volt, hogy az egyik barátnőmnek este, munka után vetettem ki a kártyát. Másnap a melóhelyen már azt kérdezte, hogy ma is meg tudnám-e neki csinálni. Mondtam, hogy semmi akadálya, de ha nem változott semmi tegnap óta, akkor jó eséllyel hasonló lapok, vagy más lapok formájában, de azonos üzenet fog kijönni. Aznap este megint megnéztük, és teljesen más eredmény volt. Párkapcsolati kérdést tett fel, és akkor mondta el, hogy annyira negatív volt, és annyira elszomorította, amit előző este tőlem hallott, hogy reggel úgy ébredt, hogy elszántan érezte “na ez nem lesz!”. Mindig ez a határozott döntés az, ami igazából megváltoztatja az életed. Ebben az esetben lehetne azt is mondani, hogy a kártyák véletlenszerűen jönnek, azért lett más az eredmény. Aki foglalkozik kártyavetéssel, az tudja, hogy nem így van. Ha lenne annyi százforintosom, amikor még gyakoroltam a kártyát, és a tesóméknál laktam, ő pedig egy megerőltető munkahelyen dolgozott, amennyiszer kijött neki minden este, sokszor akár egymás után is a tíz bot (szenvedéssel végzett nehéz munka, ami meghozza gyümölcsét), akkor igazán gazdag ember lennék, rendkívül nehéz bugyellárissal.
Azok a kliensek, akikkel komoly eredményt értünk el, akár évekig, és rendszeresen vettek részt oldásokon. Tudok olyanról, aki egyetlen oldás után annyira felszabadultnak érezte magát, hogy azt hitte, hogy minden problémája örökre megoldódott. Olyannal viszont nem találkoztam, akivel tényleg így is lett volna. Annál is inkább, mivel spirituális törvény, hogy amíg lélegzel, addig spirituális munkád is van, tehát amíg életben vagy, van egód, és amíg egód van, elakadásaid is lehetnek. Tehát illúzió azt hinni, hogy egyszer “meggyógyulsz”, és soha többet nem kell tanácsadóhoz menned. Ez olyan, visszatérve a korábbi hasonlathoz, mintha azt hinnéd, hogy ha egyszer jó alaposan megmostad a fogadat, de úgy isten igazából, akkor soha többé nem kell megmosni és tiszta marad.
Tehát végülis mennyi a sok, mennyi az elég?
Mint mondtam, nincsen aranyszabály, tehát annyi kell, annyi a jó, amennyit elbírsz. Ami belefér az idődbe, pénztárcádba, amivel tudod tartani a fejlődés ütemét. Átlagos körülmények között, munka mellett havi két alkalom, amit magadra szánsz, már nagyon hatékony lehet, ha egyéni konzultációról beszélünk. Csoportos alkalmakon hetente többször is részt lehet venni.
A meghatározó dolog ebben a kérdésben azonban legyen mindig önmagad. Az, hogy te mit érzel hatékonynak. Mit szeretnél elérni, és mi szolgálja legjobban a célodat.
Ha tetszett az írás, és úgy érzed, másoknak is segítségére lehet, kérlek, hogy oszd meg. Köszönöm!
Szeretettel: Helga
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: