Amióta az ember megtanul hazudni kisgyermek korában, azóta alkalmazza is ezt a készséget rendszeresen. Felmérése válogatja, mindegyik eredménye eltérő, de nagyjából napi 3 és 200 között van az elsütött hazugságaink száma. Tényleg ilyen rossz a helyzet? Vagy most azt gondolod, nem, dehogy, én SOHA!!! nem hazudok? A hazugság, füllentés vagy ferdítés spirituális, energetikai hátterét fogom boncolgatni ebben az írásban.
Mennyit hazudunk valójában? Vagy akkor most a kutatások is hazudnak?
Nem gondolnám, hogy így lenne, viszont a hazugságot – lássuk be – elég nehéz kutatni. Sosem lehet tudni, hogy az alanyok igazat mondanak-e arról, hogy mennyit hazudnak. És nem csak azért, mert bekapcsol a szokásos szégyen faktor – azaz tudja, hogy hazudik, de nem akarja beismerni -, hanem azért is, mert sokszor nagyon nehéz megállapítani, mi is számít egyáltalán hazugságnak. Egy azonban bizonyos: sokkal kevesebbszer mondjuk azt, amit szeretnénk, vagy amit 100%-ban igaznak hiszünk, mint ahányszor gondolnánk.
A hazugság leggyakoribb formája – biztosra veszem, hogy te is nap mint nap elköveted – a hogy vagy? kérdésre adott “kösz, jól vagyok”, és a mi baj? kérdésre adott “á, semmi” válaszok. Előbbi esetben gyakran már a kérdés maga is hazugság, mert aki felteszi, azt egyáltalában nem érdekli, hogy hogy vagy valójában. Ezt nevezik udvariasságnak, és máris eljutottunk a címben foglalt problémáig: az udvarias hazugságok.
Miért mondom azt, hogy a puszta formai udvariasság (tartalom nélkül) hazugság? Akkor most ne legyünk udvariasak? Csapjuk rá a szomszéd arcára a lengőajtót bátran?
Egyáltalán nem erről van szó. Valójában udvariasság és füllentések nélkül is lehetne emberien és tiszteletteljesen bánni a másikkal. Ehhez azonban először önmagunknak kéne arra a szintre eljutni, hogy elfogadjuk önmagunk ember mivoltát, és ezáltal másokét is. Hogy tulajdonképpen zsigerből ne lépjünk egymás tyúkszemére, és nem csak azért, mert valaki azt megtiltotta nekünk. Amíg globális mértékben erre a szintre nem jutunk el, addig mindenképpen szükség van (vagy inkább lenne) az udvariassági szabályozásra.
Azonban a puszta formai udvariasság, ha nem tartalmaz őszinte szándékot, akkor hazugságnak minősül, és rossz hatással van arra, aki alkalmazza. Bizony, néha lehet, hogy mégis csak jobb elengedni azt a lengőajtót, még ha csak átvitt értelemben is. Nézzük meg, hogy mi történik ilyenkor!
Udvarias ígéretek – majd hívlak!, hogyne, persze, várunk, gyere máskor is! – miközben a hátad közepére kívánod az illetőt. Az ilyen és ehhez hasonló elengedett félmondatok bizony súlyos energiamennyiséget tartalmaznak. Azt mindenképpen tudnod kell, hogy a világban minden energia. A gondolat, az érzelem még a finomenergetika birodalmába sorolódik, azonban a szó az első fizikai szint, a kimondott hangos szó már tett energia. Így jön létre a saját teremtésed. Amikor szándékosan olyan dolgokat beszélsz, amit tudod, hogy nem fogsz betartani, ami puszta formaság, hisz igazából a másik is tudja, hogy eszed ágában sincs felhívni, és a többi, akkor tulajdonképpen a számodra kiutalt energia mennyiséggel bánsz felelőtlenül. Mondhatjuk úgy is, sikkasztasz, vagy a hűtlen kezelés vétségébe esel. Elszórjuk az energiáinkat ezekre az udvarias ígérgetésekre, így később, amikor valóban meg akarunk teremteni valamit, akkor sem fog sikerülni, mert az Univerzum már megszokta, hogy csak viccből mondogatjuk ezeket. Leegyszerűsítem a folyamatot, de tényleg valami ilyesmi zajlik. Valahogy kivész a komolyság, a valódi szándék a teremtésünk szekere alól, így ezek az apró “kedvességek”, amiket udvariasságból mond az ember, végül nagyon megnehezítik az útját más életterületeken is.
Udvarias véleménynyilvánítás – persze, hogy ízlett a sült! köszönöm, kérek még! naná, hogy jól áll neked ez a ruha! – itt még közvetlenebbül fordulhat komolyra a helyzet. Az első esetben, amikor elfogadsz olyan dolgokat, amelyek igazából nem esnek jól, tulajdonképpen büntetésre kényszeríted saját magadat. Ha az ténylegesen egy “sült”, valami étel, amit vendégségben csak udvariasságból fogyasztasz el, rögtön érezheted a hatását a gyomorgörcseiden, vagy valamivel később, elhízás formájában. Ilyenkor olyan valaminek a befogadására kényszeríted a testedet, amely valójában nem okoz örömet. Ezzel megint csak egy olyan rezgést sugárzol, amivel kisiklasztod a teremtésed vonatát. Miért is kéne megkapnod valamit, ami teljes mértékben elégedetté tesz, ha te örülsz annak, ami megbetegít vagy kellemetlen? Ugye érthető, hogy miért nem fognak a dolgaid megint működni, ettől az apró, udvarias lépéstől?
Amikor pedig a másikra teszel olyan megjegyzést, aminek az igazát a szívedben nem érzed, valójában nagyon mélyen megsérted őt. Ezt nehezen hisszük el, hiszen épp azért füllentünk, hogy a sértődést elkerüljük. És valóban, lehet, hogy a fizikai szinten így is van. Ha szólsz a Marinak, hogy az a ruha baromira kövéríti, totál ki fog akadni. Ezért inkább meghagyod abban a hitben, hogy jól néz ki. Így aztán senki nem tudja, hogy valójában pocsékul áll neki az a gönc, csak te, meg úgy általában mindenki, aki látja benne… Amikor a barátunkat nem tiszteljük meg az őszinteséggel, akkor félünk tőle, hogy ez a kapcsolat rovására mehet. Tehát nem vagyunk biztosak benne, hogy az ő szeretetét, elfogadását akkor is meg fogjuk kapni, ha igazat válaszolunk a kérdésére. Az ilyen kapcsolat pedig energetikailag egy fabatkát sem ér. Vagy ha igen, hát negatív fabatkáról beszélgetünk. Az ilyen kapcsolatban mind a két fél folyamatosan veszít, mégpedig rengeteg energiát. Tehát egyrészt, lenézzük a kapcsolatunkat, nem olyan értékes az, hogy elviselje az igazságot, másrészt lenézzük a társunkat, mert nem elég felnőtt ahhoz, hogy elviselje az övétől eltérő véleményt. És ebben egy valami van, ami még ennél is szörnyűbb: akkor mi vagyunk ilyenek. Igaz a régi mondás, mindenki magából indul ki. Olyan energiaszintet tudok elképzelni, amelyen én is vagyok. Ha úgy érzem, az őszinteségem miatt elpártolnak tőlem, akkor valójában én vagyok az, aki nem bírom elviseli a véleménykülönbséget.
Természetesen az őszinteség nem egyenlő a szándékolt bunkósággal, a kritika nem egyenlő a minősítgetéssel és ócsárlással. De erre most nem akarok részletesen kitérni, hiszen a témánk a hazugságok energetikája.
A fent vázoltakból tehát kitűnik, miért káros ránk nézve, ha pusztán az udvariasság formai kereteit betartva porhintéssel térünk ki a valódi interakciók alól. Ez önmagában nem baj, hiszen gyakran nem vagyunk képesek máshogy kezelni a helyzeteket, de nem árt tudatosítani, hogy ez bizony károsíthatja a teremtésünket.
kép: freepik
Bhagavan azt mondja, egy hazugság a világnak, az tíz hazugság magadnak. Az ember, amikor valamiről nem mond igazat, mivel az egyéni integritását az énje mindenekfelett védi, elkezd mentségeket kreálni magának, megmagyarázza, hogy miért is volt jó az úgy, ahogy volt. Így alakul ki végezetül az, hogy bár csak egyet hazudtunk valaki másnak, önmagunkat tíz hamisság álcájával károsítjuk. Ez megint csak azért káros, mert önmagadtól választ el, ha pedig elválasztódsz önmagadtól, akkor jön a diszharmónia, a boldogtalanság, szélsőséges esetben meg mindenféle betegség.
Nem azt mondom, hogy holnaptól ne legyél udvarias, még azt se, hogy ne akarj hazudni. Csak azt mondom, hogy próbáld meg a hétköznapi kommunikációdat minél inkább tudatosítani. Figyelj rá, hogy mit mondasz, vedd észre az apró finomságokat. Igen, elemezd a mondataidat, ha teheted, még röptében, ha nem, akkor később, mondjuk este lefekvéskor gondold át. Tényleg azt mondtad, amit szeretnél? Tényleg közvetíted a világ felé, amit érzel? Ha az Univerzum nem ismeri a vágyad, nem is fogja tudni teljesíteni. És bátran légy őszinte, akik kedvelnek, így is fognak, akik pedig úgy nem kedvelnek, azok egyébként már most sem, csak még eljátsszák, hogy igen (amit meg azért tesznek, mert akarnak tőled valamit, de erről sem most fogunk beszélgetni).
A legfontosabb, hogy önmagaddal próbálj őszinte lenni. Fájdalmasan őszinte. Ha a tükörbe nézve el tudod mondani, igen, itt tévedtem, igen, itt hibáztam, igen, itt nem becsültem meg magam eléggé – akkor máris javítottál valamit a történteken. Ne feledd, minden energia, az energia számára pedig nem létezik idő, tehát, amit kapsz, az nem következmény, hanem az az a rezgés, ami téged is alkot.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: