Éppen olvastam Szalai Kriszta művésznő egyik kommentjét. Biztos tudod, mert nincs olyan ma, aki aktív a közösségi médián, hogy a művésznő háza éppen összeomlik. A hivatalok tehetetlenek, a szomszéd pedig, akinek a ténykedése miatt a ház dől, pont sz.ik az egészre. Néhány napja a művésznő éhségsztrájkba kezdett, és az ügy is nagyobb figyelmet kapott, így most talán elindul valami. De nem is ez a lényeg. Olvasom az egyik hozzászólásában, hogy azt írja, hogy ő mindeközben végig azon dolgozott, hogy ne haragudjon, és az éhségsztrájkba is azért kezdett, mert netovább.
Thích Quảng Đức vietnámi szerzetes, aki a kormány buddhistákkal szembeni bánásmódja ellen tiltakozott azzal, hogy felgyújtotta magát. Bár tette miatt az ügy nagy nyilvánosságot kapott, végül a kért változtatásokat nem vezették be. Áldozata tehát hiábavaló volt.
Már az éhségsztrájk hírére is felvontam a szemöldökömet, mert nem értettem pontosan, hogy azért, mert mások bántanak, ellehetetlenítenek, gyakorlatilag az életedre törnek (elvenni valaki feje fölül a hajlékot, no pláne ráomlasztani azt, bizony egyenértékű az illető elpusztítására tett igyekvéssel), akkor miért bántod még magadat is? Miért vonod meg magadtól az ÉTELt=ÉLETet? És hát ez a harag téma.
Épp egy pár hete Feldmár agymosójában volt róla szó, mondott is egy remek történetet Laingről, a mesteréről, az ő feleségéről, egy buddhista szerzetesről és a tanítványáról. De ez Feldmár története, én inkább egy rám jellemző sztorit mondanék el.
Láttad a Lego kaland című filmet? Ha még nem, akkor feltétlenül nézd meg. Az egyik legspirituálisabb film, amit valaha láttam. Nincs benne semmi manír, és ráadásul vicces is. Van benne egy szereplő, Unikitty-nek hívják (nem tudom, magyarra hogy van lefordítva, egyszarvú cica), aki nagyon benne él ebben a new age-es, megbocsi, nehari, pillangók, szivárvány témakörben. Egyre durvább és durvább katasztrófák érik őket, és még mindig jön a szentséges szövegével. Aztán egy ponton elszakad nála a cérna. Őrült őrjöngésbe kezd, és mit ad Isten, ezzel végre sikerül is megoldaniuk a gondokat, legyőzni az ellenséget.
Szóval, hogy szabad-e haragudni? Feldmár azt mondja, cseréld ki ezt az érzelmet mondjuk a nevetéssel. Mi lenne, ha azt kérdeznéd, hogy szabad-e nevetned, vagy szabad-e örülnöd? Ugye, hogy ez meg sem fordul a fejedben.
Kettő dolgot szeretnék elmondani. Az egyik, hogy a zen lényege egyébként tényleg az, hogy ne legyünk mérgesek, és ne is nevessünk. Az európai kultúrában ennek megfelelője a sztoikus filozófia. Azt mondja mindkét tanítás, hogy minél többet nevetsz, annál többet fogsz sírni is, ezért hagyj fel a nevetéssel lehetőleg, és megkíméled magad a szenvedéstől is.
A másik dolog, amit szeretnék mondani, ezzel ellentétben az, hogy PONTOSAN EZ A MÉRLEGHINTÁZÁS AZ ÉLET. Lehet rá nemet mondani egyébként, de ahhoz tényleg zen mesternek kell lenni, szerencsésebb esetben gyárilag érzelmekre képtelen embernek.
Unikitty, amikor nagyon mérges. A harag erőt adott neki, hogy meghúzza a saját határait, és ne engedje, hogy a barátait még több bántalom érje.
AZ ÉLET A TELJESSÉG. Azért vagy itt a Földön, hogy az érzelmek széles palettáját megéld. Hogy nem szabad haragudni, az két eredőből jön. Az egyik a spiribiri ego képzete, hogy ő tudniillik jobb másoknál, és erre van valamilyen mérce, mondjuk az, hogy nem mérges, és ezáltal történik az önigazolás. A másik az agresszorok részéről történő elnyomás. Amikor kiskorodban a szüleid bántottak, igazságtalanok voltak veled, elég nagy eséllyel még azt is mondták, hogy ha ezt felrovod nekik, panaszkodsz, stb., akkor te rossz gyerek vagy. Az valahogy sosem kerül szóba, hogy ők milyen kitételek mellett lesznek rossz szülők. De nem csak a szülői kapcsolatban, számtalan eseményben fellelhető ez a mintázat. Az agresszor elhiteti veled, hogy ha felemeled ellene a hangodat, akkor te vagy az agresszor, bibibíííí, te vesztettél. Az ego pedig nem akar veszíteni, ezért marad az, hogy tűr, lenyel, elfojt – és tudod, mi lesz az elfojtott haragból? Hát persze, hogy tudod: májbetegség, epekő, mindenféle vidám cucc.
Az élet egy színes kavalkád, amelyben néha jól érezzük magunkat, néha pedig rosszul. A harag és más negatív érzelmek éppen úgy hozzá tartoznak a megéléshez, mint az öröm és a boldogság. Amikor azt mondod valakinek, hogy ne haragudjon, hanem bocsásson meg, vagy azt mondod neki, ne sírj, akkor el akarod tőle venni a megélését, pedig mindenkinek joga van a saját érzéseihez, NEKED is. Észrevetted, hogy sokan, talán épp te is, mint én, pont attól lesz a legidegesebb, ha azt mondják neki, “ne idegeskedj”? Ez pont azért van, mert a léleknek szüksége van a megéléseire. Azon túl az életben a legfontosabb a szeretet, és hogyan is tudnád magad szeretni, ha engeded, hogy bántsanak? Tovább megyek: ha hagyod, hogy valaki bántson, akkor őt sem szereted, mert engeded neki, hogy rossz karmát gyűjtsön.
Na akkor én most azt mondom, hogy haragudjunk bátran, és akire haragszunk, azt verjük fejbe lapáttal? Nem mondom (bár láttam itt már olyan tanácsadót, aki azt javasolta, hogy pofozd fel, aki bántott, és ettől meggyógyulsz, de ezzel nem értek maradéktalanul egyet). A gondolataidért és az érzéseidért nem vagy felelős. Amiért felelős vagy, azok a TETTEID, az, hogy mit csinálsz.
- Hogy meddig lovagolsz egy ügyön, amikor már nem akkut, hogy hergeled-e magad a haragba vagy más negatív érzésbe. Esetleg a negatív tapasztalataid negatív előítéletekre sarkallnak.
- Hogy mit mondasz, hogy leüvöltöd-e a fejét, vagy hasereget szervezel ellene veled egyetértő bólogatójánosokból.
- És persze, hogy mit teszel, hogy pofánvered-e a lapáttal, és a többi.
Ezekért a dolgokért TE vagy a felelős, és ezt neked kell az aktuális helyzetben eldönteni, hogy megteszed-e vagy sem.
Az érzést megélni és kiélni nem ugyanaz. És néha biztos, hogy ki is kell élni. És nyilván az is igaz, hogy ahogy bölcsül az ember, és ahogy oldja a tölteteit, egyre kevesebb dolog kavarja fel. De hamis elvárás az, hogy te sose legyél mérges. Lehet, hogy ha majd már ott tartasz, ha ott tartunk, hogy a föld fölött lebegünk három méterrel, mert annyira meg vagyunk világosodva, akkor már nem leszünk mérgesek. De ezt elvárni akkor, amikor még nagyon is mérges vagy, az olyan, mintha egy hatéves gyerektől nem azt várnád el, hogy megtanulja a betűvetést, hanem rögtön írjon szakdolgozatot.
Egy szó mint száz, ne fojtsd el magad, ne fojtsd meg magad. Ha lehet, próbálj a jelenben maradni, és azt megélni, ami van. Ha pedig beragadtál, akkor kérj segítséget, hogy tovább tudj haladni, hogy meginduljon az áramlás, mert anélkül nincs ÉLET.
Ha tetszett az írás, oszd meg a közösségi oldalakon, hogy mások is olvashassák!
Csodás napot kívánok!
Szeretettel: Helga
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: